3500 Postapont

A MAGYAR POSTÁRÓL

Nem vagyunk egyformák, van, aki szívesen jár postára, a személyes ügyintézésben bízik a legjobban, és van, aki inkább számítógépe vagy telefonja segítségével vásárol, kommunikál és intézi ügyeit. Ami közös, hogy mindannyiunknak fontos a gyorsaság, az elérhetőség, a kényelem és az ár.
A Postánál folyamatosan arra törekszünk, hogy szolgáltatásainkkal mindkét típusú igénynek eleget tegyünk.

A képen egy postahivatal piktogramja látható.

2200 POSTával és postapartnerrel, MINTEGY 450 MOBILPOSTA JÁRATTal

a legnagyobb hálózattal rendelkező szolgáltatóként vagyunk jelen Magyarországon.

A képen egy biciklin ülő postás piktogramja látható.

közel 22 000 MUNKAVÁLLALÓNK

dolgozik országszerte nap mint nap azon, hogy az Ön levele, csomagja, befizetései pontosan és időben célba érjenek – függetlenül a földrajzi távolságoktól.

A képen egy postás kombi piktogramja látható.

98 MILLIÓ KILOMÉTERT

tesznek meg járműveink egy év alatt.

Mintegy 4000 gépjárműből álló flottánkban egyre több az elektromos gépjárjmű, ezzel társaságunké – az állami vállalatok között – a legnagyobb elektromos járműpark. Ezzel a tiszta közúti járművek beszerzésére vonatkozó kormányrendeletet maximálisan teljesíti a vállalatunk. 2024-ben 150 járművel bővült a társaság gépjárműparkja.

 

A Magyar Posta Magyarország EGYETEMES POSTAI SZOLGÁLTATÓJA

A képen Magyarország térképének piktogramja látható.

2013. január 1-jén Magyarország is csatlakozott az Európai Unió liberalizált postai piacához. A Postatörvény kijelölő rendelkezése alapján az egyetemes szolgáltatói feladatokat 2030 végéig a Magyar Posta látja el. Ennek alapján törvényi lehetőségünk és kötelezettségünk, hogy az alapvető felhasználói igényeknek megfelelő postai szolgáltatásokhoz minden állampolgár diszkriminációmentesen hozzáférjen.
Ennek jegyében dolgozunk és nyújtjuk szolgáltatásainkat mindenki számára megfizethető áron, országszerte bárhol elérhető módon, és technológiai színvonalon.

 

LEVÉL - már nyomkövetéssel is

A képen egy boríték látható.

2023-ban több mint 445 millió levelet kézbesített a Posta.
2019 februárja óta – a csomaghoz hasonlóan – már a belföldi könyvelt levelek útja is nyomon követhető a posta.hu weboldalon és a mobilapplikációnkon– a Nyomonkövetés menüpont alatt! Ha szeretné tudni, merre jár a levele, kattintson ide.
Levelét, levelezőlapját, képeslapját feladhatja postáinkon, de akár a jól ismert piros, utcai levélgyűjtőbe is bedobhatja az ország egész területén.

 

CSOMAG – MINTEGY 3500 ÁTVÉTELI PONTON

A képen egy csomag látható.

A futár-, expressz- és csomagszolgáltatások (CEP) piacán az egyik legmeghatározóbb piaci szereplő a Magyar Posta. 2023-ban mintegy 30 millió darab csomagot kezelt a társaság.

A hazai futárcégek közül elsőként állítottunk csomagautomata-hálózatot üzembe, jelenleg  pedig már 700 MPL csomagautomatán keresztül lehet feladni és átvenni csomagokat országszerte.

A csomagok házhoz szállítása helyett személyes átvétel is választható. A postai hálózat mellett ma már benzinkutakon és kiskereskedelmi egységekben is – számos helyen 0-24 órában – átvehetők a csomagok, melyek útja weboldalunkon nyomon követhető.

Az évről-évre növekvő csomagmennyiség hatékony feldolgozása érdekében a Posta folyamatosan fejleszti infrastruktúráját annak érdekében, hogy a kiugró időszakokban is rugalmasan tudja kezelni a társaság a növekvő csomagmennyiséget és hatékony, az ügyfelek igényeit kiszolgáló csomaglogisztikai szolgáltatást nyújtson korszerű informatikai megoldások mellett. Az MPL+ Program keretében 2023-ra 17 db depót létesített illetve modernizált, és 14 db automatizált szállítópályát helyezett üzembe a vállalat, amellyel még gyorsabb a csomagok feldolgozása.

 

CSEKK, iCSEKK, Csekkbefizető automata

A képen egy csekkszelvény látható.

2023-ban több mint 138 millió csekket fizettek be az ügyfelek a postákon, közel 1800 miliárd Ft értékben. A befizetés azonban nem csupán személyesen a postákon történhet. A Magyar Posta az elmúlt években gondoskodott arról, hogy elektronikus megoldásokat is kínáljon a befizetésekhez. Rendkívül népszerű az iCsekk alkalmazásunk, mellyel bárhol, bármikor, kényelmesen, másodpercek alatt befizethetők a csekkek. Az elmúlt évben már mintegy 14 millió db csekket mobilapplikáción keresztül fizettek az ügyfelek (iCsekken és partneri appokba beépülő mobilappos megoldáson keresztül), amelyek együttes értéke meghaladta a 155 milliárd forintot. Tehát elmondható, hogy az összes csekkbefizetéseknek több mint 10% már mobilappon keresztül zajlik.

 

MEGTAKARÍTÁSOK

A képen egy malac persely látható.

A Magyar Posta országos hálózatának köszönhetően mindenhol ott van, és mindenki számára elérhető. Ügyfeleink bíznak bennünk, ezért szívesen választanak az általunk közvetített pénzügyi szolgáltatásokból. 2023. év végéig összesen 1,8 millió állampapír tranzakció realizálódott a Postán, így a teljes lakossági állampapír állományból a Postán vásárolt állampapír állománya eléri a 12%-ot.

 

új postapartnei program

Postapartner-100x100px

A 2023 februárjában indított új típusú postapartneri program keretében már több, mint 1 000 partneri igény érkezett, és több, mint 660 új típusú postapartneri szolgáltatóhely működik országszerte.


 

BÉLYEG

A képen egy bélyeg látható.

A magyar bélyegkibocsátás egyidős a Magyar Postával, az elmúlt több mint 150 év alatt 5500 bélyeget bocsátottunk ki. A magyar bélyeg hosszú évtizedek óta viszi jó hírét a nagyvilágban Magyarországnak, évről-évre rangos nemzetközi díjakat nyernek a hazai tervezők alkotásai. Bélyegeinket a kreativitás, az innovatív és igényes kivitelezés jellemzi. Honlapunkon megtalálhatók a legújabb bélyegkülönlegességek, olvashat filatéliai híreket, sőt webshopunkban vásárolhat is bélyegkínálatunkból.

A VILÁG 20 LEGJOBB POSTÁJA KÖZÉ KERÜLT A MAGYAR POSTA

Az Egyetemes Postaegyesület megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listát. A Postai Világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen dr. Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató a „Rising Star” nevű díjat vette át, amely a fejlettségi listán legnagyobbat előre lépő posta elismerése. Ezzel az eredménnyel a Magyar Posta a V4 országok közül is a legelőkelőbb helyre ugrott.