postart_1920_400

Egyéves Postart program indult a jövő postai vezetőinek

Postart néven indított postahelyi vezető-utánpótlási programot fiatalok számára májustól a Magyar Posta Humánerőforrás Fejlesztési Központja. A kiválasztott 12 pályakezdő egy évre ült be újra az iskolapadba, hogy megismerje a postai termékeket, szolgáltatásokat és technológiát. Az elméleti képzésen gyakorlati oktatással is párosult. Ha megfelelnek, belőlük lesznek a jövő postai vezetői.

2022. július 13.

A Magyar Posta áprilisban meghirdetett juniormenedzseri álláshirdetésére több mint 60 pályázat érkezett a felsőfokú tanulmányaikat frissen befejező, 28 évesnél fiatalabb pályakezdőtől. A kiválasztott 12 fiatal májusban egyéves képzéssel kezdte meg menedzseri karrierjét a vállalatnál.

A képzési programban résztvevő 12 fiatal felsőfokú végzettségét illetően többféle területről érkezett: gazdaságinformatikus és közgazdász, óvodapedagógus és informatikai könyvtáros egyaránt van a csapatban. Személyes képességeiket tekintve azonban hasonlóak: mindannyian kiváló kommunikációs készséggel rendelkeznek, motiváltak és célorientáltak. Közösek továbbá abban is, hogy szakmai életpályájukat el tudják képzelni a Magyar Postánál.

A menedzseri képzés egyéves, az első félévben a résztvevők elméleti oktatáson, képzéseken, informatikai és készségfejlesztési tréningeken, üzemlátogatásokon és postahelyi gyakorlati felkészítésen tökéletesítik képességeiket, a második félévben pedig a területi igazgatóságok és a vezérigazgatóság szakterületeit, valamint a postahelyi vezetői munkaköröket ismerhetik meg közelebbről. A jövőben így mind a nagypostákon, mind a kispostákon könnyen kiigazodnak majd.

A szakmai programban tanuló 12 fiatal - hét nő és öt férfi - szakmai és mentori támogatást is kap a postai tevékenységek és a leendő vezetői feladatok teljeskörű elsajátításához és gyakorlásához.
A menedzseri program országos lefedettségű: a juniorok közül ketten a Központi Területi Igazgatóság területén, öten a nyugat-magyarországi, heten pedig a keleti régióban élnek, és itt végzik majd a postai gyakorlatot is.

Az egyéves komplex felkészítés és a sikeres vizsgát követően a fiatal menedzserek 2023 májusában kezdhetik meg pályájukat valamelyik postahelyen.