BÉLYEGEK METAMORFÓZISA - Együtt Krisztussal - Magyarországon címmel nyílt kiállítás a Benczúr Házban.
A Vatikántól Tiranáig számos országban megcsodálhatók Szendrei Judit bélyegkép-művész munkái, melyek az „értéküket veszett” bélyegeknek adnak új értelmet. Együtt Krisztussal – Magyarországon című új, időszakos tárlata az Ars Sacra Fesztivál részeként látható október 2-ig Budapesten, a Benczúr Házban.
2021.szeptember 10.
Bár ma is bélyeggyűjtők milliói vásárolnak egy-egy fontosabb esemény tiszteletére tervezett alkalmi bélyegeket, sőt bélyegszépségversenyeket, kiállításokat is rendeznek; de mi lesz azzal a sok-sok hétköznapi, már értékét vesztett forgalmi bélyeggel, amelyek évszázadokig nélkülözhetetlen voltak? Miért kell ezeknek a parányi színes képecskéknek kikopni az életünkből? Erre talált páratlan és gyönyörű megoldást Szendrei Judit bélyeggel festő művésznő.
Miniatűr alkotásokból újabb műalkotás:
Szendrei Judit bélyegekről formáz szebbnél szebb képeket, ezzel új értelmet adva az ’értéktelen’, bélyegeknek. A legelső, ezzel a technikával megalkotott képét 2015-ben készítette. Azóta pedig igazi szenvedélyévé vált a bélyeggel „festés”. A bélyeggel való foglalatoskodás az egész családját ’megfertőzte’, lánya és édesanyja is besegít: a képek elkészítésébe, együtt áztatják, szárítják, rendezik a bélyegeket. ehhez az alapanyagul szolgáló címleteket ismerőseitől, barátaitól kapja.
A budapesti Benczúr Házban megnyílt
legújabb tárlatán. átható az Együtt Krisztussal című, 2020-ban készült képe is, amely a vásárosnaményi görög katolikus közösség felkérésére közösségi termük díszítésére. A tárlaton végig sétálva csak ámulunk, hogy mi mindent lehet kirakni, mint a mozaikot, a bélyegekből! Képről képre haladva érdemes egészen közelről is böngészni a mozaikként sorakozó bélyegeket, majd kicsit távolabb lépve, a kis bélyegekből összeálló nagy egészet. A kiállításnak pont az adja az egyediségét, varázsát, hogy más-más világba csöppenünk a részleteket és nagy egészet látva. Próbáljak ki, nem bánják meg!