POSTAPARTNERI PROGRAM INDUL

A Magyar Posta kiemelt célja, hogy a postai szolgáltatások helyben tartásával támogassa a vidék megtartó erejét, a tulajdonosi elvárásoknak megfelelve pedig arra törekszik, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatáshoz jussanak hozzá az állampolgárok.

2022. június 21.

Mindezzel összhangban 2022. június 20-tól indul a Magyar Posta új postapartneri programja, melynek keretében egyes 2000 fő népesség alatti kistelepüléseken a posta működtetését helyi vállalkozás veszi át.

Az új postapartnerek jellemzően olyan vállalkozások, amelyek a Magyar Falu Program kistelepülések számára kiírt üzletfejlesztési pályázatán vissza nem térítendő forrást nyertek és ezzel együtt vállalták, hogy ellátják a postai közreműködői tevékenységet. Azaz a továbbiakban postapartnerek üzleteiben lehetséges csekket, levelet, csomagot feladni. A postapartneri átállások folyamatosak lesznek, az adott község lakosságát, illetve a települési önkormányzatot a Magyar Posta előre értesíti.

A lakosság számára könnyebbség lesz, hogy a postai szolgáltatás nemcsak megmarad helyben, hanem a korábbinál hosszabb nyitvatartási időben lesz elérhető a kiskereskedelmi üzletben.

Szem előtt tartva az ellátásbiztonságot hangsúlyozandó, hogy változatlan marad a küldemények kézbesítése, ezt a feladatot továbbra is a Magyar Posta látja el. Tehát a leveleket, csomagokat, készpénzkifizetési utalványokat továbbra is a postai munkatársak kézbesítik.

Magyar Posta Zrt.