AZ A LEGROSSZABB, HA NEM TESZÜNK SEMMIT!
A postások számtalanszor kerültek olyan helyzetbe, amikor életet mentettek határozott fellépésükkel. Éppen ezért fontosnak tartja a társaság, hogy a postások szakszerű tréning keretében sajátíthassak el az elsősegélynyújtás alapvető fortélyait. Az elmúlt hetekben az ország több pontján többszáz postásnak életmentő tréninget szervezett a Posta az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben, Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közreműködésével.
2022. május 06.
Hol lehet életmentő tanfolyamra jelentkezni?
Sikerült elérnünk, hogy a NAT-ba bekerüljön az elsősegélynyújtás oktatása, így a gyerekek már találkozni fognak ezekkel az ismeretekkel. A felnőtteknek a Vöröskereszt szervez tanfolyamokat, amelyeket az OMSZ munkatársai tartanak. És amint a járványügyi helyzet engedi, mi is újraindítjuk a „hősképzésünket”: a megyeszékhelyek mentőállomásain minden hónap első hétfőjén, aki ellátogat hozzánk, ingyenesen részt vehet ezen az oktatáson.
Hogyan érhetjük el, hogy ha egy postai ügyféltérben lesz valaki rosszul, ne tolongjanak körülötte a bámészkodó ügyfelek?
Sajnos ez mindig nehéz még a mentőknek is, az emberek ösztönösen bámészkodni, fotózni kezdenek, amit közterületen még csak meg sem lehet tiltani. Ha van a közelben rendőr, meg lehet kérni, hogy segítsen ebben, ha van egy pokróc, amit fel lehet lógatni valahová, az is segíthet. Természetesen az első mindig maga az életmentés legyen, aztán jöhetnek azok a lépések, amelyeket nektek postásokként meg kell tennetek, értesíteni az illetékeseket, bezárni a postát, ami szükséges.
Mi történik, ha valaki egyedül van, amikor idegen test kerül a légcsövébe, van-e olyan módszer, amellyel magán tud segíteni?
Ha teljesen elzáródott a légcsöve, akkor sajnos nagy valószínűséggel semmit nem tud tenni, ha csak részle¬gesen, akkor megpróbálhat benyúlni, és kivenni az ételt, vagy ami elakadt.
Mit tehetünk, ha valaki gyaníthatóan azért lesz rosszul, mert leesett a vércukra?
A legáltalánosabb rosszullétfajta az egyszerű ájulás, ami többnyire ártal¬matlan, ilyenkor fektessük le a beteget, és emeljük fel a lábát. Ha magához tér, akkor ez egyszerű ájulás volt, ha nem, akkor meg kell néznünk, lélegzik-e. Ha nem vesztette el az eszméletét, csak nehezen beszél, imbolyog, és felmerül, hogy talán a vércukorszintjével van baj, itassunk meg vele pár korty cukros vizet, amelyhez egy dl vízben feloldottunk 3-4 evőkanál cukrot. Ha alacsony volt a vércukorszintje, ettől pár másodperc alatt rendbejön, és akkor sem ártottunk, ha esetleg magas volt.
Ha civilként bemegyek bárhová, és kérem a defibrillátort, csak úgy odaadják nekem?
Ezek a készülékek mindenhol zárt térben, épületen belül vannak, tehát el kell kérni őket a portástól, biztonsági őrtől, de nyilvános használatra szánták őket, tehát igen, oda kell, hogy adják annak, aki kéri. Mivel drága készülékekről van szó (általában 350-400 ezer forintba kerülnek), előfordulhat, hogy aki odaadja, az maga is odamegye a helyszínre, ahol segíteni kell.
Miért fogadtad el a felkérést, hogy tartsd meg ezt a tréninget a postásoknak?
Korábban évente 6-7000 embert veszítettünk el kórházon kívüli szívmegállás következtében, a mentők csak minden 5-6. esetben tudták az ilyen pácienseket megmenteni, egyszerűen azért, mert nem tudtak időben kiérkezni a helyszínekre, hiszen a légzés, a keringés leállása esetén az első 4-5 perc kulcsfontosságú. Amikor viszont nyitottunk a lakosság, a civilek felé, és kértük, hogy aki csak tud, segítsen az ilyen esetekben, megduplázódott a sikeres újraélesztések száma. A postások nemcsak sokan vannak, de ott is vannak az élet sűrűjében, nap mint nap kapcsolatban vannak az emberekkel, ami azt jelenti, hogy nagy az esély arra, hogy amikor történik valami, egy postás épp ott van a közelben. És akiket itt ma megismertem, mindannyian bebizonyították, hogy olyan típusú emberek, akik mindig hozzátesznek egy kis pluszt a dolgokhoz, akiknek fontos az emberi oldal, akik mindig önzetlenül segítenek. Ehhez a segítségnyújtáshoz kaphatnak ezzel a tréninggel szélesebb eszköztárat.
Mennyire általános, hogy cégek kérnek ilyenfajta segítséget?
Eddig inkább csak kisebb vállalatoknál jártam, ilyen nagynál még nem tartottunk hasonló képzést. Ami persze azt is jelenti, hogy sajnos én személyesen nem tudok minden postással találkozni, de bízom abban, hogy akikkel igen, ők segítenek abban, hogy ez a program mégiscsak elérjen minden postáshoz, mert továbbadják, amit itt hallottak. Amíg ez megtörténik, addig is minden egyes élet számít: akik már ezen a tréningen megtalálták magukban a bátorságot, hogy segítsenek, azok akár már holnap életet menthetnek. Hiszen a száraz ismeretek átadása helyett ezeken az előadásokon igyekszem a bátorságukat felébresz¬teni, hogy elérjem, ne féljenek segíteni a legfontosabb, hogy a hallgatók megértsék: ha megpróbálnak segíteni, azzal nem tudnak ártani, az a legrosszabb, ha nem tesznek semmit!
Magyar Posta Zrt.